Bejegyzések

Példaképem a padtársam

Fenyvesi Merse 9.N osztályosunk adott riportot barátjának. Igazi csapatjátékosnak tarja magát, aki most is a tőle megszokott módon nyilatkozott eredményeiről. Hogyan mutatnád be magad röviden? Szerinted mik a legfontosabb információk rólad? 16 éves vagyok, zenész családból származom, ezért közel áll hozzám a zene, de emellett kosárlabdázom is. Hova jártál általános iskolába? A József Attila Általános […]

Körkérdés

A stressz leküzdése Életünk során gyakran kerülünk olyan helyzetbe, melyben idegesek leszünk, szorongunk, stresszelünk vagy esetleg félünk. Igazából életünk nagy részében ezt tesszük. Próbálunk mindent kézben tartani, és higgadtan fogadni, de ez nem mindig sikerül. Sőt … Nincs életkorhoz kötve, ugyanúgy lehet ideges egy felnőtt vagy egy gyerek. De, ha tudjuk előre, hogy valami történni […]

Könyvajánló

Jane Austen: Emma és Katy Birchall: Oltári Austen – Emma c. könyvének összehasonlítása Hogyha Jane Austen könyveiről beszélünk, biztosan csak jó dolgok fognak elhangozni. Nekem nagyon tetszett az Emma című regény hangulata és története, hiszen szeretem a 19. századi Angliát és a könyv egyszerűségét is. Nincsen benne varázslat, még misztikus lények sem, csak egy angol […]

Pallós Ádám versei

Szeretni csak téged tudlak  Szakad az eső s villámlik,  Háborog a nagy tenger,  Kínokat verdesnek a hullámok,  Nincsen a Nap az égen nélküled.  Tudom, hogy gondolsz rám,  Imákba foglalom az érintésedet,  Csókod az ihletem kutja,  Rideg szíved minden forrásom.  Feledni kell a múltunkat,  A jelenben már csak én vagyok itt,  Te már máshol vagy jól […]

Juhász Szabina: Erisz virágai

CÉDRUS Jégcsapta üvegdarab pattog szemembe, vérszínű télbe vakít villám képében. Némának lenni a viharban kegyetlen, az érlepte eget beborító éj sötétje üvöltve vájja körmét szívembe. Szívtelen szívem vérszínű tél lesz, mennydörgő léptekkel szeret fájó léte. DÁLIA Hazudok bele kristályszemedbe, tagadom, hogy gyűlölöm és szeretlek. Szakadt rongy a gyöngyvirág mellett, ajka képe mégis kísértetként kerget, mint […]

 A 12.N ballagási beszéde

Tisztelt tanáraink, vendégeink, kedves ballagó diáktársaim! Köszönjük az összes jelenlévőnek, hogy itt vannak velünk ezen a fontos napon. Nehéz szívvel állok most Önök elé, hiszen ma 8 meghatározó évtől kell búcsúznunk. Emlékszem, hogy 2015-ben még izgatottam vártam én is és a többiek is a végzős évünket, látni akartam, hogy majd milyenek leszünk felnőttként, és hogyan […]

A 12.B ballagási beszéde

Tisztelt Tanáraink, kedves Vendégeink, Diáktársaink! Nagyon furcsa belegondolni, hogy eljött az a nap, amikor utoljára állunk itt úgy, mint az Illyés Gyula Gimnázium diákjai. Addig nem is igazán tudatosult bennem, hogy már ennyire a végén járunk, amíg Viki néni meg nem kért arra, hogy mondjam el a ballagási beszédet, majd pedig arra is, hogy írjam […]

A 12.A ballagási beszéde

Tisztelt tanáraink, vendégeink, kedves ballagó diáktársaim! 4 évvel ezelőtt 32 kiváncsi manó lépett be az iskola épületének ajtaján. Akadt közöttük sportoló, művész, történész, szakács, filozófus; akadt vidám, szeleburdi, harsány, szerény és még reggelig sorolhatnánk. A télapó szárnyai alá vette őket, és igyekezett megtartani csapatát a helyes úton. A manók az első évben összekovácsolódtak, egyre jobban […]

Diákigazgató beszéd

Még mielőtt magunkról kezdenék el beszélni, szeretnék gratulálni a két konkurens osztálynak az elmúlt heti teljesítményükért. Elmondhatom, szerintem minden évfolyamtársam nevében, hogy élveztük ezt a hetet. Mind az A-sok, mind a B-sek erős kampánnyal küzdöttek, és köszönöm mindkét osztálynak, amiért ilyen tisztán játszottak mindvégig. Megkérnék mindenkit, hogy tapsoljuk meg őket.             Fontosnak tartom leszögezni, bár […]

Farsang a kisgimiben

Február 24-én az Illyés Gyula Gimnáziumban az 5.n farsangi bulit szervezett a kisgimisek számára. Minden osztály külön témába öltözött be, és elő is adtak egy rövidebb műsort. Kitaláljátok a témákat a képek alapján? 8. osztály: 7. osztály: 6. osztály: 5. osztály: A bemutatók után kezdődött a zene, tánc, az evés-ivás és a tombolajegy vásárlás. Fél […]

Az élet csodaszép

„Furcsa, nem igaz? Az ember élete annyi máséhoz kapcsolódik, és ha egyszer nincs, szörnyű űrt hagy maga után.” Ez az idézet az 1946-ban bemutatott Az élet csodaszép című filmből származik, mely eleinte a rossz bevételek miatt csalódást okozott, mára azonban az egyik legfontosabb karácsonyi filmmé vált. Frank Capra rendezte, a főszereplők pedig: George Bailey, valamint […]

Begin typing your search term above and press enter to search. Press ESC to cancel.

Back To Top