Merre tovább?

Merre tovább? c. rovatunkban

ezúttal egy érdekes, nem megszokott női programtervező informatikust kérdeztünk ki arról, hogyan jutott a dombóvári gimiből egy budapesti szoftvermérnöki pozícióba. Izgalmas pályabemutatás következik Balika Dórától!

Röviden mesélj magadról, mikor végeztél a gimiben, milyen tagozaton tanultál?

2019-ben végeztem és 8 osztályos tagozaton tanultam.

Melyik egyetem, melyik karán, szakán tanultál tovább?

ELTE, programtervező informatikus szakon

Mi volt számodra a döntő szempont a továbbtanulást illetően?

A célom mindenképpen budapesti egyetem választása volt, illetve az országos egyetemi rangsorrend is nagyban befolyásolta döntésemet. Ezenkívül a kiválasztásban szerepet játszottak még mások személyes tapasztalatai, erasmus lehetőségek, illetve a munkaerő piacon helyét megálló tudás megszerzése.

Mikor kristályosodtak ki a továbbtanulási céljaid?

Őszintén szólva, talán mint a legtöbb diák, köztük én sem tudtam mivel szeretnék majd foglalkozni mikor faktot kellett gimiben választani. Annyiban voltam biztos, hogy inkább a reál tárgyak vonzanak, mintsem a magolósak. Választásom az angol és infó faktra esett, de bevallom azért, mert azt hallottam akkor, hogy az infó középszintű érettségi viszonylag könnyű, és elég sok egyetemen el is tudom fogadtatni majd. Ekkor elkezdtem magántanárhoz járni, akivel rengeteg érdekes feladatot oldottunk meg, és egyre jobban kezdett érdekelni ez a terület. Ő volt az, aki motivált, hogy ezen a területen folytassam tanulmányaimat, majd végül az emeltszintű infót is megcsináltam.

Milyenek voltak az első tapasztalataid? Hogy érezted magad az egyetemen?

Az első két félévem nagyon jó volt, olyan volt mintha folytatódott volna a gimi egy kicsit több szabadsággal. Ezen a szakon minden gólyának az első két félévben a tanulmányi osztály veszi fel a tárgyait, így minden órán ugyanazzal a 20 emberrel leszel egy évig, ezzel is elősegítik, hogy kiépüljön egy jó közösség (azt, hogy kikkel kerülsz egy csoportba gólyatáborban tudod előre jelezni, vagy ha nem, akkor beosztanak). Szóval az első évem sokkal jobb volt, mint amire számítottam, egy nagyon jó baráti társaság alakult ki a csoportunkból, akikkel egyetemen kívül is tartottuk a kapcsolatot, nem beszélve arról, hogy sokkal motiválóbb volt a tanulás is, hiszen rendszeresen összeültünk vizsgákra felkészülni. A többi félévemről sajnos ennek az ellenkezőjét tudom mondani, mert a covid miatt átkerültünk online oktatásba, amitől ritkultak az egyetemi kapcsolatok és a számonkérések is egyre nehezebbek lettek.

Mit tartottál a legnagyobb nehézségnek?

Számomra a legnagyobb kihívást a matekos tárgyak jelentették. Első két félévben főleg a programozásra helyeznek nagyobb hangsúlyt, ahol az alapoktól kezdve több programozási nyelven elsajátíthatjátok a tudást, és a matekos tárgyakból 1-1 lesz csak (ami a későbbi félévekben a duplájára / triplájára is nőhet szakiránytól függően :)). Sajnos középiskolában nem jártam emelt matekra, így kimaradtak nekem azok az alapok, amiket az első félévben már csak ismétlésként vettünk át.

Kiknek, milyen tantárgy iránt fogékony tanulóknak ajánlanád ezt a kart, szakot?

Szerintem a legfontosabb a logikus gondolkozás, a jó problémamegoldó képesség és a kitartás. A két legfontosabb tárgyként pedig a matekot és természetesen az infót emelném ki. Ha érdekel a fizika is, akkor a műszaki informatikus szakot ajánlanám. Ami pedig elengedhetetlen ehhez a pályához, az az angoltudás. A legtöbb tananyagot csak angolul fogjátok megtalálni, illetve már az első félévtől kezdve angolul fogjátok írni a progikat és vizsgákat, sőt lesznek teljesen angol nyelven tartott tárgyaitok is, viszont emiatt ne aggódjatok, hamar bele fogtok szokni, illetve a gimiben megszerzett tudás egy nagyon jó kiindulópont lesz.

Milyen a nemek aránya a karon, szakon és a munkahelyeden? Nem szokták mondani, hogy az informatikus szakma inkább „fiús”? Mennyire találkozol előítéletekkel ezzel kapcsolatban?

Szerintem sajnos még igaz a sztereotípia, hogy ez egy „fiús” szakma. A szakra egyébként egyre több lány jelentkezik, például az említett 20 fős csoportunkban 5-en voltunk lányok. Az utánam lévő évfolyamon pedig még többen. A munkahelyemen viszont sokkal nagyobb a férfiak aránya. Diszkriminációval egyébként szinte nem is találkoztam, mindenhol teljesen egyenlőként kezeltek, és ugyanazt várták el, mint férfi kollégáimtól. Talán amit mégis megemlítenék, az az, hogy nőként gyorsabban tudsz segítséget kapni. 🙂

Mióta dolgozol? Mit csinálsz pontosan a munkahelyeden?

Körülbelül 1 éve kezdtem el a jelenlegi munkahelyemen dolgozni. Hivatalosan szoftvermérnökként van a pozícióm megnevezve, amibe beletartozik a jelenlegi projekten az automatizált tesztek írása, mesterséges intelligenciához kapcsolódó fejlesztések és ritkán a fizikai szerverek kezelése is.

Az egyetem mellett is dolgozol/dolgoztál? Hogyan lehet a kettőt összeegyeztetni?

Kicsivel az utolsó évem előtt adtam le a jelentkezésem a céghez, és pár hónapig csak gyakornokként heti 25 órában, majd főállásúként 40 órában dolgoztam/dolgozok. Számomra az első pár hónap nagyon megterhelő volt, nehéz volt kialakítani egy megfelelő időbeosztást és összeegyeztetni a tanulást – munkát – személyes életet. Szerencsére nagyon rugalmasan kezelték a munkaidőmet, és úgy oszthattam be magamnak a hétre a 25/40 órát, ahogy szerettem volna. Bevallom, a tanulmányi eredményeimre ez inkább negatív hatással volt, több tárgyam emiatt csúszott is, ezért én mindenképpen azt ajánlanám, hogy amennyiben megtehetitek, csak a szakdolgozat mellett vagy az egyetem befejezése után kezdjetek el a szakmában dolgozni.

Miért előny, ha már az egyetem mellett dolgozni kezdesz?

Az egyetemen megszerzett elméleti tudást kamatoztatni tudod a gyakorlatban, és látni fogod, milyen tárgyakra érdemes nagyobb hangsúlyt fektetned. Rengeteget tudsz szakmailag fejlődni, és mire megkapod a diplomád, lesz annyi tapasztalatod, hogy szinte bárhol el fogsz tudni helyezkedni. Viszont csak óvatosan ajánlom, mert nagyon könnyen bele lehet szokni a munka világába, és el tudod veszíteni a tanulás iránti motivációdat, például rengeteg munkatársam be sem fejezte az egyetemet emiatt.

Vannak-e külföldi ösztöndíj-lehetőségek? Te gondolkodsz kinti tapasztalatgyűjtésben?

Igen, rengeteg partneregyeteme van az ELTÉ-nek, amik közül bátran választhatsz. Ha jól tudom két félévet támogatnak alapszakon, amit akár ugyanazon az egyetemen is eltölthetsz. Ismerőseim személyes tapasztalataiból kiindulva ez egy óriási élmény, amit egyszer megéri kipróbálnia mindenkinek. Külföldi barátságokat, későbbi munkakapcsolatokat alakíthatsz ki, nem beszélve arról, hogy rengeteg, külföldi diákoknak szervezett programban vehetsz részt. Nagyon szerettem volna én is kipróbálni, Spanyolország volt mindig is az álmom, de a covid sajnos keresztbe húzta a terveimet. Gondolkodok a későbbiekben mesterképzésen, és akkor mindenképpen szeretném megpályázni ezt a lehetőséget.

Van-e még valami, amit üzennél a mai illyéses diákoknak?

Legyetek kitartóak céljaitok elérésében, mert később meglesz a gyümölcse a sok tanulásnak. Illetve, remélem nem ijesztettelek el titeket ettől a pályától. 🙂

Related Posts

Begin typing your search term above and press enter to search. Press ESC to cancel.

Back To Top