Kell-e ismernünk a költők igazi életét? / titkolt életét / életének részleteit?
Ki ne hallott volna József Attila Szabad-ötletek jegyzéke c. „művéről” vagy Kölcsey Ferenc Szemere Pálhoz szóló leveléről? Egyiket sem szánták közönségnek, mégis odakerültek alkotójuk halála után, engedély nélkül.
Ez az egész téma felveti a kérdést, hogy a tanórákon tanított életrajz feltétlenül szükséges-e a művek megértéséhez. Mi az igazi célja a művészetnek? Az, ha az író vagy költő életét, származását és gondolkodásmódját ismerve kikövetkeztetjük, hogy mi is lehetett az eredeti üzenete az alkotásnak? Vagy az, ha bármi háttértudás nélkül olvasunk el egy verset, novellát vagy regényt, és megtaláljuk benne azt, amit nekünk üzen? Szerintem az utóbbi sokkal fontosabb, hiszen az személyre szabott, a saját életünkre illik, és személyes. Egyszóval a miénk, senki sem veheti el. Emiatt pedig az ember jobban megszeretheti az adott művet.
Viszont az emberek szeretnek pletykálni. Nem hiába foglalkozik a média olyan sokat a bulvárral, hiszen mindenkit ez érdekel. Szeretünk mások életén csámcsogni. Pont ezért izgalmasak a részletek, és ezek is maradnak meg legjobban a diákok fejében (a rokonházasságok, hazugságok, kicsapongó életmódok…).
A mai celebek ebből élnek. Kiraknak mindent a kirakatba: a gyerekeiket, házukat, párkapcsolatukat, mindent. Talán nem is bűn, hogy az emberek ezzel foglalkoznak, hiszen a „sztárok” önként és dalolva teszik ezt magukkal. De a már elhunyt, engedélyt nem adó művészekkel nem ez a helyzet. Akaratukon kívül kutakodunk utánuk.
A mai világban ún. „cancel culture” van, azaz kizárási kultúra [eltörléskultúra szerk.]. Ha valamelyik hírességről kiderül, hogy akár több tíz évre visszamenőleg a mai ideológiák számára valami megkérdőjelezhetőt tett, rögtön nem kap több szerepet, felmondják a szerződéseit. Ilyen volt például Johnny Depp vagy Till Lindemann esete, akiket megvádoltak, kiutáltak, majd utólag kiderült, hogy ártatlanok voltak. Viszont ha nem is lennének ártatlanok, attól még A Karib-tenger kalózai c. film jó és populáris, ahogyan a Rammstein számait is több millióan hallgatják. Fontos egyáltalán az előadó, a művész kiléte? A névtelentől származó szobrok, festmények, versek értéktelenek lennének? József Attila öröksége kevesebb azért, mert a mentális betegsége során pszichoanalitikus írások születtek, melyeket egy füzetben gyűjtött egybe, amit aztán kiadtak a halála után? Kölcsey Himnusza kevésbé a magyar himnusz csak azért, amit Szemere Pálhoz írt leveleiben olvashatunk? Nem hiszem.
Hiába etikátlan ezekkel foglalkozni, az emberek nem hagyják abba a magánéletekben való vájkálást, sajnos ezt nem lehet megakadályozni. Viszont nem ezek az egyébként izgalmas, de eltitkolt részletek határoznak meg egy művészt és a műveiket, hanem az olvasónak, nézőnek átadott értékek.
Bán Léna, 11.N
