Portré
Fricker Andrea iskolai szociális munkással Kulcsár Hanna készített interjút.
K.H.: Miért kezdett el ezen a területen dolgozni?
Fricker Andrea: Régóta dolgozom már szociális területen, hosszú évekig idősekkel foglalkoztam. Amikor meghirdették az iskolai szociális segítő munkakört, úgy éreztem, hogy itt az idő váltani, és kipróbálni magam egy másik területen. Nagyon tetszett, hogy teljesen új munkakör, hiszen 2018-ig nem voltak az iskolában rendszeresen elérhető szociális munkások. Kihívást is jelent, hiszen ovisoktól a felnőtt, érettségiző diákokig, nagyon széles a skála, akikkel foglalkozunk, kapcsolatba lépük.
K.H.: Milyen problémával fordulhatnak a diákok önhöz?
Fricker Andrea: Erre viccesen mindig az a válaszom: bármivel. Illetve bármilyen olyan dologgal, amire úgy érzi, nem tud egyedül megoldást találni, nem meri másokkal megbeszélni, vagy csak jól esne számára, ha meghallgatná valaki. A gyakorlat pedig azt mutatja, hogy tényleg nagyon sokféle problémával, élethelyzettel találkozom. Itt a gimiben leggyakrabban a tanulással kapcsolatos helyzetekkel fordulnak hozzám. Ezt a csoportot két részre bontanám. Egyrészről azokkal a félelmekkel, ami a tanulással jár. Akár szorongás, akár stressz, ami egy nagyobb vizsga vagy az érettségi előtti para, de van olyan, ami például a „Mit tanuljak tovább, ki vagyok?” helyzet, és ezen hogyan lehet kiigazodni. A másik nagy terület a magánéleti válságok a fiatalok körében. Ez akár családi, akár barátokhoz köthető, esetlegesen a szerelmi bánatok meg a párkapcsolati kérdések. Véleményem szerint ez a három legfontosabb terület.
Továbbá a szakmám nehezebb része, amikor egy diák olyan problémával fordul hozzám, hogy őt bántják. Ez akár lelki bántalmazás, de sajnos lehet testi bántalmazás is. És itt nagyon fontos megemlíteni, hogy mint egy iskolai szociális segítő, része vagyok egy jelző rendszernek, ami arról szól, hogyha tudomásunkra jut, hogy egy diákot érintő bántalmazás, akár nagyon súlyos elhanyagolás, azt nekünk jeleznünk kell a hatóság felé, hisz akkor tudunk segíteni. Én első körben beszélgetéssel tudok segíteni. Általában megpróbálok kérdésekkel segíteni, végigbeszélni ezeket a helyzeteket, néha gyakorlati feladatokat, házifeladatokat adok, amit otthon is lehet gyakorolni. Ilyen a stresszkezelés, a tanulási technikák, vagy hogy érdemes kommunikálni mások felé a problémáimról, hogy azzal mást nem sértek, de képviseljem a saját érdekeimet és a saját én határaimat.
A legtöbb helyzetben érzem, hogy a diákok saját maguk is tudják a választ, csak jó számukra, ha egy külső szemlélővel is megbeszélik a dolgokat. A továbbtanulással kapcsolatban sokat szoktunk beszélgetni arról, hogy ki is ő valójában, hogy mire vágyik, mit szeretne, mi az, ami érdekli. Általában ezek azok a kérdések, amitől a diák végiggondolja, hogy mivel szeretne foglalkozni az életében, és ekkor szokott megjönni a döntés, hogy merre érdemes beadni azokat a papírokat, milyen fakultációt válasszon, vagy merre haladjon tovább. Vannak olyan helyzetek, amelyek már az én kompetenciahatáraimon túlmutatnak, mert már nem én vagyok az az ember, aki ezekben a dolgokban segíteni tud. Szerencsére itt van az iskolapszichológus, de volt már olyan helyzet, ahol a diákot iskolán kívüli segítőhöz küldtem. Volt olyan diák, aki a gyász feldolgozása miatt fordult hozzám, vagy vannak, akik egy élethelyzet, szomorúság vagy magány érzése miatt jöttek hozzám.
Az iskolakezdésnél ötödikesek vagy kilencedikesek is jöttek hozzám a beilleszkedés könnyítése miatt, vagy mert nem találták a helyüket az osztályban, vagy mert furcsa volt az új iskola. Én nemcsak egyéniben, hanem csoportosan vagy osztályonként is beszélgetek a diákokkal. Vannak előre meghirdetett témaköreim, például: konfliktuskezelés, -megelőzés, függőségek, testképzavar, csapatépítés. Vannak olyan témakörök, amik nagyon fontosak a számomra. Ilyen például a barátság, a szerelem, az intimitás, amiről azt gondolom, hogy akárhány osztályban voltam, nagyon hasznosnak bizonyult, hisz sok információhoz jutottak. Vannak egyedi témák, amit az osztály vagy az osztályfőnök talál ki.
Fontos, hogy a szülőkkel is kapcsolatba tudok kerülni. Előfordulhat, hogy nem elég a diákkal beszélni, a szülőket is be kell vonni. Ezen helyzetek 90%-ában általában a szülők is érzik, hogy itt közösen, a diákért történnek a dolgok
K.H: Mi a legjobb a munkájában?
Fricker Andrea: Egyrészt az, hogy nagyon-nagyon sok diákkal és széles korosztállyal tudok találkozni. Ami nagyon jó érzés, hogy megtisztelnek a diákok a bizalmukkal, és elmondják a nehézségeket, a problémáikat és sokan az örömeiket is. Beengednek az életükbe és megbíznak bennem. Ami nagyon jó még, leginkább a gimiben, az az, hogy szinte mindenkivel tartom a kapcsolatot. Van, akivel évek óta. Visszaírnak, ha sikerült a felvételi, visszaírnak az egyetemről, fotókat küldenek. Átélhetem velük a szerelmeket, az egyetemi napokat, a változásokat. Van, aki vissza is jár hozzám. Én azt gondolom, hogy ez a legjobb, illetve az, ahogy a csoportmunkában látom, hogy együtt dolgoznak, hogy véleményük van, hogy érvelnek, hogy helyzetekben össze tudnak fogni.
K.H: Mi a legnehezebb a munkájában?
Fricker Andrea: A tehetetlenség. Amikor egy olyan helyzetben vagyok, ahol úgy érzem, hogy nem tudok hatékonyan segíteni, vagy amikor egy diákot bántanak. Ezek mind olyan helyzetek, melyek nehezek a munkámban. Természetesen nekem is van segítségem, ahol meg tudom beszélni a diák helyzetét. Összességében jó érzés bejönni a gimnáziumba, mert azt hiszem, hogy a tanárok is és a diákok is ismernek, tudják, ha szükség van rám, akár egyénileg, akár osztállyal, jöhetnek hozzám. Azt gondolom, hogy példaértékű az a munka, ami köztem és a tantestület között van.
További sok sikert kívánunk munkájához!
Kulcsár Hanna, 11.A
