Japán cserediák a Gimiben
Kotomi Asada 17 éves, Tokióból érkezett, augusztus óta van Magyarországon, egy dombóvári fogadócsaládnál mint cserediák. Iskolánkban a 11.N osztályba jár. Arról beszélgettünk vele, hogy milyennek találja a magyar kultúrát, az iskolát és a mi szokásainkat.
Miért vagy itt Magyarországon?
Több diák is az iskolámból jelenleg cserediák valahol a világban. Magyarországon egyedül vagyok, de idén vannak diákok Dániában, Új-Zélandon, Olaszországban, Finnországban és Tájföldön is. Minden évben több diák külföldi csereévre megy az iskolámból, ez nálunk teljesen általános dolog.
Mit szóltak a szüleid, mikor egy évre külföldre akartál utazni?
Azt mondták, hogy ha ezt szeretném, akkor elengednek, csináljam. De igazából anyukám is volt cserediák, ő Ausztráliában élt 3 hónapig.
Miért pont Magyarországot választottad?
Mindenképpen európai országot kerestem magamnak, és nagyon tetszettek a fotók Budapestről, nagyon szépek az épületek, az utcák, különleges az egész város, és minden teljesen más, mint egy japán városban. Olyan helyet kerestem, amit nem ismertem, ahol a kultúra teljesen más, mint a miénk.
Hogyan érzed magad? Van vagy volt már honvágyad?
3-4 hónapig volt honvágyam, de most már túl vagyok rajta.
Mi volt a legkülönlegesebb, a legmegdöbbentőbb itt, Magyarországon?
Furcsa az intimitás, az érintés. A magyar emberek megölelik egymást vagy kezet fognak egymással, ha találkoznak, japánban ez nem szokás, ott köszönnek és meghajolnak, de nem érintik meg közben egymást.
Mit gondolsz az iskoláról?
A japán iskolában nem esznek az órán a diákok, sőt az én iskolámban szünetben sem, csak az ebédszünetben. Itt Magyarországon néhány tanár megengedi a diákoknak, hogy órán egyenek, ha éhesek, ez nálunk elképzelhetetlen.
Az én iskolámban van egyenruha, minden lány (az én iskolámba csak lányok járnak) általában szoknyában és ingben jár. Nekem ez hiányzik, mert reggel mindig gondolkoznom kell, hogy mit vegyek fel, Japánban ez gyorsan megy.
Eredetileg az egyenruha annak a szimbóluma, hogy nincs különbség gazdagok és szegények között, és mindenki vagyoni helyzettől függetlenül tanulhat. Az egyenruha erősíti az összetartozást az iskolán belül.
Az én iskolám Japánban nagyon konzervatív, ott nem festhetik a hajukat a lányok, és nem viselhetnek semmilyen ékszert. Ez viszont rossz, mert én szívesen festeném be a hajam mondjuk kékre.
Milyen a japán iskolád?
Én egy lányiskolába járok, ez jó, mert sok barátnőm van. A japán iskolákban különböző klubok vannak délutánonként, például sportklubok (kosárlabda, kézilabda), vannak még művészeti, zenei klubok és még egyéb tantárgyakból is ilyen csoportok. Én egy úgynevezett üveg-klubba járok már négy éve, ahol különböző üvegtárgyakat készítünk, főként pici figurákat.
Egy nap 7 óránk van, mindegyik 45 perces, de a 4. óra után van egy hosszú ebédszünet, amikor mindenki meg tud ebédelni. Vagy azt, amit otthonról hozott, de vannak ételautomaták is az iskolában, ahonnan csomagolt péksüteményt tudunk venni magunknak.
Milyen óráid vannak?
Angol, matematika, természetismeret, testnevelés, zene, informatika, japán irodalom, de tanulunk a régi japán nyelvről, történelemről. Az európai vagy amerikai történelmi eseményeket és irodalmat csak megemlítjük, nem sokat tanulunk róla.
Mi volt a legemlékezetesebb dolog, amire biztos, hogy emlékezni fogsz Magyarországból?
A pécsi karácsonyi vásár, mert az európai karácsony nagyon más, mint a Japán. Itt hatalmas ünnep, nálunk is van karácsony, de nem ilyen hangsúlyos.
Emlékezetes voltak még az utazások, ahova a fogadócsaládom elvitt magával. Jó volt látni Spanyolországot és Olaszországot. Az épületek, az utcák nagyon mások, mint Japánban. Pompás, impozáns épületek mindenfelé, főként a nagyvárosokban, ugyanúgy mint Pécsen vagy Budapesten. Minden nagyon szép és főként más, mint otthon.
Most még csak március van, remélem még sok emlékezetes dologban lesz részem itt Magyarországon.
