Tisztelt tanáraink, vendégeink, kedves ballagó diáktársaim!
4 évvel ezelőtt 32 kiváncsi manó lépett be az iskola épületének ajtaján. Akadt közöttük sportoló, művész, történész, szakács, filozófus; akadt vidám, szeleburdi, harsány, szerény és még reggelig sorolhatnánk. A télapó szárnyai alá vette őket, és igyekezett megtartani csapatát a helyes úton.
A manók az első évben összekovácsolódtak, egyre jobban megismerkedtek egymással. Buli, kirándulás, fagyizás, korcsolyázás és persze némi tanulás jellemezte a manók első évét. Ám márciusban, a gyár bezárása miatt online kellett folytatniuk munkájukat kisebb nagyobb nehézségekkel. Időközben csatlakozott hozzájuk egy újabb manó, akit gyorsan megkedveltek, és be is fogadtak maguk közé.
A második évet manótársuk távozásával, és egy közös kirándulással kezdték. Lovaglás, orrba verés, ijesztgetés és 2,5 km-es felfelé gyaloglás a Tihanyi apátsághoz fűszerezte első közös kiruccanásukat. 2 hónap elteltével, a manók újra otthoni munkára kényszerültek, de a kapcsolatot fenntartották társaikkal. Az online órák vicces szituációkat szültek, gondolok például a lefagyott Zoomra, a tolatókamerás manóra, a síró baba manóra, az ugató kutyusokra vagy a mentort kidobó Zoomra. A második év végét közös főzéssel és balatoni fürdéssel zárták.
Harmadik évük elébe néztek a manók, immáron csak 31-en. Egyre nehezebb lett a gyári munka, túlórákat voltak kénytelenek vállalni a jobb ajándékok legyártása érdekében. Ballagó manótársaik szalagtűzőjét és ballagását ők maguk szervezték, miközben Szegedet, Baját és a Balatont is megjárták ez idő alatt. A manók az év vége felé konstatálták, hogy jövőre rajtuk a sor, és az érettségi vészesen közeledik.
Elérkezett a negyedik, azaz az utolsó év a manógyárban. Ez az év rengeteg mindent tartogatott a manók számára. Erdélyi utazást, szalagtűzős próbát, szalagtűzőt, korcsolyázást, tablófotózást, kirándulást és persze sok bulit, akarom mondani tanulást. A Télapó minden egyes munkájukban segített, a felvételi jelentkezést pedig teljesen magára vállalta. A manók nap mint nap azt hallgatták mentoraiktól, hogy remélik az érettségire való tanulás már a mindennapjaikhoz tartozik. A manók persze bólogattak egy sort, majd megvették a következő bulijegyet a Never Say Neverre manótársuktól.
Végül elérkeztek a manók az iskolában töltött utolsó hetükhöz. Mindent beleadtak, hogy az iskola közössége társukat válassza a gyár vezérigazgatójának, de sajnos nem ő lett a győztes. Utolsó diáknapi versenyüket megnyerték, a fiúk pedig, hatalmas fölénnyel legyőzve ellenfelüket, a focikupát is elhódították. Az utolsó napok voltak számukra a legnehezebbek, tudták, hogy lassan vége, és szembe kell nézni a nagy feladatukkal.
A manók jelenleg itt állnak, és várnak. Hogy mire? Pontosan nem tudjuk. De egy valami biztos. A manóknak hétfőtől kezdődik az érettségi, amitől titkon mindegyikőjük tart. De a manók meg tudják csinálni, a mentoraik felkészítették őket a feladatra.
Másfél hónap múlva a manók jelentkezései már úton lesznek, ők pedig az eltöltött 4 évet fogják a banketten ünnepelni. És hogy ezután a manók merre veszik útjukat? Lesz, amelyikük Győrbe, Gödöllőre, Veszprémbe, Budapestre; rengeteg manó Pécsre fog tartani; a legnagyobb távra készülő manó Svédország felé veszi útját.
A manók szeretnének köszönetet mondani szüleiknek, hogy támogatták őket a nehéz helyzetekben is. Szeretnék megköszönni a mentoraiknak, hogy minden tőlük telhetőt megtettek értük, és felkészítették őket az érettségi vizsgákra. És végsősoron szeretnék megköszönni a Télapónak, hogy egy percre sem hagyta magára csapatát.
Köszönjük az elmúlt 4 évet!
Alaa Raid Eljaber, 12.A
