Körkérdés

,,Miért szeretsz az Illyés Gyula Gimnáziumba járni?”

Ötödikes szemmel:

Mi most szeptemberben érkeztünk az Illyés gimibe, és egyáltalán nem bántuk meg, hogy idekerültünk. Az épület szép, nagy, és nálunk még meleg is van. Ezalatt a pár hónap alatt már egész szépen összekovácsolódott az osztály, egy nagyon jó osztályközösség jött létre. Szeretjük, hogy a tanárok ilyen kedvesek, a felsőbb évesek pedig mindig segítenek nekünk mindenben. Valamint az iskolai büfé is nagyon jó, sok finomat lehet ott vásárolni.

Bévárdi Csenge, Gáspár Eszter 5.N

Kilencedikes szemmel:

Szeptemberben érkeztünk ide a gimibe, és nagyon jó érzés volt, hogy mindenki kedvesen, segítőkészen fogadott minket. Amikor belépünk az iskolába, akkor egy nagyon barátságos közösség fogad minket. Mintha lenne egyfajta varázsa, amitől családias és biztonságérzetet nyújt. Rengeteg kreatív és szórakoztató program van, ami egyre jobban összekovácsolja az osztályunkat. A tanáraink igyekeznek odaadóan és érdekesen tanítani, kihozni belőlünk a legjobbat. A társaság itt nagyon befogadó és összetartó. Mi ezért szeretünk az Illyésbe járni.

Végzős szemmel (12.N):

Szeretünk a gimibe járni, mert sok barátot szereztünk itt, akik megmutatták nekünk, hogy milyen egy igazán jó közösséghez tartozni. Maga az iskola újszerű, megfelelően felszerelt. Nagyon jó és izgalmas programokat szerveznek. A diákok élményszerzése a tanulás mellett a legfontosabb. A tanárok kedvesek, megtanítanak az életre, és mindenben segítenek a továbbtanulással kapcsolatban. A programok mellet, az osztálykirándulások is nagyon jól meg vannak szervezve, mint például a Határtalanul program is, amin mi idén ősszel vehettünk részt. Ez nem csak az osztályt hozta össze, hanem az egész évfolyamunkat is. Rengeteg emléket gyűjtöttünk ezalatt a 8 év alatt, amit soha nem fogunk elfelejteni.

Pápai Dorottya 12.N

Vélemény, hozzászólás?

Related Posts

Begin typing your search term above and press enter to search. Press ESC to cancel.

Back To Top