Mindenkinek akad egy Mr. Darcy az életében. Ha valaki mást állít, vagy hazudik, vagy még nem lelt rá. Azonban azt, hogy ki is az a Mr. Darcy, már kevesen tudják. Úgy gondolom, hogy érdemes lenne mindenkinek ismernie, ezért ajánlom ezt a könyvet.
Jane Austen egy angol regényírónő, aki 1775. december 16-án született Hampshire-ben. Rengeteg romantikus regényt írt, köztük az egyik legismertebb a Büszkeség és balítélet. Írásaira jellemző az irónia. Főszereplői intelligens, erkölcsileg erős hősnők, akik éles kontrasztban állnak környezetükkel. Gyakran kitűnnek társadalmukból, vagy kissé eltérő hozzáállással rendelkeznek koruk elvárásaival kapcsolatban, például: hogy egy nő kötelessége a férj fogás, vagy hogy egy hölgy képtelen az egyéni véleményalkotásra a párja nélkül. Főszereplői tehát markáns véleménnyel rendelkező fiatal hölgyek. A mű témája az emberek elhamarkodott véleményalkotása embertársaikról, a gőg és büszkeség közötti különbség és a szerelem, a romantika létezésének megkérdőjelezése.
A történet a Bennet családról szól. A két szülő és öt lányuk (Jane, Elizabeth, Mary, Catherine és Lydia Bennet) életéről. Nem túl gazdag családról van szó, és a regényből az is kiderül, hogy a birtok öröklésével is gond lesz. De nem meglepő módon egy gazdag, jóvágású férfi érkezik a közeli városba Mr. Bingley személyében. Aki nem szeret egyedül utazni, hiszen gonosz nővéreit és legjobb barátját, Mr. Darcyt is magával hozza. Mr. Bingley makulátlan modorával minden hölgy szívét elnyeri, legfőképp Jane Bennetét. Eközben barátja inkább ellenszenves a társaságnak. Már az elején tesz egy bántó megjegyzést Elizára, amit a lány meghall, és természetesen nem hagy szó nélkül. Így kezdődik egymás iránti gyűlöletük. Fiatalabb húguk, Lydia könnyelmű viselkedése nem tesz jó benyomást senkire. A bálokon Lydia és Kitty fiatalságuk végett nem jelenhettek volna meg, ebből is látszik, hogy a lányok nevelése kissé eltér a megszokottól. Ebben a szerzőnő, Jane Austen különleges véleménye jelenik meg a társadalomban elvárt szabályokkal kapcsolatban.
A regény egyre izgalmasabbá válik. Eliza és Mr. Darcy folyamatos civakodása szép lassan enyhül, amíg ki nem derül, mit tett a férfi. Egy félreértés miatt Jane és Mr. Bingley boldogsága is veszélybe kerül. A család jó híre majdnem odavész Lydia miatt. Elizának pedig kérője akad (aki nem Mr. Darcy). Vajon sikerül megmenti a családot a botránytól, ami vár rájuk? Darcy tényleg csak egy gonosz, gőgős, gazdag ember? Mr. Bingley elveszi szerelmét, vagy másnak hisz a lány szándékait illetően? Létezik szerelem első látásra, vagy kezdődhet gyűlölettel is? Tényleg fontos a szerelem egy házasságban, vagy elég, ha kedveled a másikat? Kiderül, ha elolvasod a regényt.
Azoknak ajánlom a könyvet, akik kipróbálnának egy teljesen más életet. Jane Austen egy másik világot fest le számunkra, más felfogással és más elvárásokkal. A nem és rang szerinti skatulyák nagyon fontosak voltak ekkor. Megmutatja, hogy ne ítéljünk elhamarkodottan, és bemutatja, hogy mennyi mindent elveszíthetünk, ha túl büszkék vagyunk. Felnyitja a szemünket, hogy a vagyon nem boldogít, mert attól még nincs meg mindenünk, hiszen láthatjuk, hogy még egy Mr. Darcynak is hiányozhat valami az életéből.
Szerintem egy nagyon dinamikus, színes regény. Nem tömény romantika, mert megjelenik benne Austen humora, és a hősnő epés megjegyzései mindent felülmúlnak. Intelligens és nem hódol be az elvárásoknak, ha pedig arra kerül a sor, akkor vállalja a következményeket tetteiért. Ha szeretsz olvasni, akkor nincs veszíteni valód, mert biztos, hogy te is épp úgy szeretni fogod, mint oly sokan mások. Amit szavakkal nem tud az ember elmondani, Jane Austennek sikerült.
Kindner Bernadett, 11.N